2015. május 3., vasárnap

Teszt - Nars Radiant Creamy Concealer

Ma ismét egy NARS termék tesztjét hoztam. Ez pedig nem más, mint a márka híres korrektora, a NARS Radiant Creamy Concelear. Az én viszonylag világos bőrömhöz a Vanilla nevű árnyalatot választottam, ami a színskálán a második legvilágosabb. Ezen kívül még 9 színben érhető el a termék, amiben én a magas elvárásaim miatt kicsit csalódtam.





A csomagolás letisztult és elegáns. Az applikátort az ikonikus fekete Nars-gumival boritották. A üvegcse vékony és könnyű. Annyira, hogy emiatt sajnos elég könnyen törik, de ha vigyázunk rá és nem ejtjük le, akkor semmi baj nem lehet.
Na de jöjjön a lényeg, mit is rejt az üvegcse. 2014 novembere óta használom a korrektort és most értem a végére. Ez azt jelenti, hogy mindennapos használat mellet 6-7 hónapig is kitart. És azt is, hogy az első pár használattal érzett rózsaszín felhő elmúlása utáni tapasztalatimat is megosztom veletek.
Miért is írom ezt? Azért, mert az első benyomásom merőben mást volt, mint a mostani tapasztalataim. A pozitív véleményeket és a nagy "hype"-ot olvasva régebb óta vágytam e korrektorra és kezdetben én is meg voltam vele elégedve. Egy jól fedő, folyékony, de elég sűrű állagú, könnyen eldolgozható korrektorról van szó. Amit szeretek benne, az az állaga és a fedése. Mint látjátok, szépen elrejti a szem alatti kékes, lilás, karikásabb területet.




Viszont az én „Újraveszem” listámra nem került fel! Ennek az az oka, hogy a korrektor nem hidratál eléggé. Sajnos emiatt  száradás után a szemeim alatt száraz és „cakey” kinézetet ad. A szem alatti terület hidratálása elengedhetetlen része a megfelelő bőrápolásnak, így természetesen ezt én sem mulasztom el soha, de a korrektor mégsem működik tökéletesen.

A termék nem olcsó, 27 €-ért lehet a Sephorában hozzájutni, de véleményem szerint mind hasonló árkategóriában, mind a drogériás termékek között is találunk jobb korrektort.

Nálam 6/10.

Legyen csodás napotok!
A.

1 megjegyzés:

LATEST POSTS